Az ellenőrök csütörtökön bejelentették, hogy az érintett telepen tartott 36 ezer szárnyasból 7 ezer igazoltan madárinfluenza ...
Szombaton több csatornán egész nap figyelemmel kísérhetjük a téli olimpiát, de képernyőre keül a Manchester United, a Barcelona és a PSG bajnokija is., basic_html ...
Szombaton eleinte pára és köd képződésére kell számítani, majd délután be fog borulni, ám nyugaton és délkeleten ...
A show a téli olimpiák immár több mint egy évszázados múltjára való visszatekintéssel folytatódott zenés, táncos formában, majd a beszédek előtt az olaszokra oly jellemző nonverbális kommunikációt, a ...
A megemelkedett adóterhek miatt az egyéni vállalkozók tömegesen térhetnek át a Kft., vagyis korlátolt felelősségű társaság ...
Robert Fico (Smer) szlovák kormányfő február 10-én Pozsonyban fogadja Christian Stocker osztrák kancellárt. A kétoldalú ...
A Mechanik (Gépész) fedőnevű rendőri akció keretében csütörtökön három gyanúsítottat vettek őrizetbe Losoncon – tájékoztatott ...
Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök ...
Éppen átfordult a másik oldalára egy ablakrésben szunyókáló őszi légy, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy a héten a ...
A magyar és a szlovák teniszváloga-tott is meglepetésre készül a Davis-kupa-selejtező 1. fordulójában., basic_html ...
A milánói és Cortina d'Ampezzó-i téli olimpia szép szimbóluma lehetne a békének. Az olimpiai fegyverszünet gondolata az ókori Görögországból származik. Ma inkább ellentmondásnak tűnik. Ez az oxymoron ...
A péntek esti ünnepi megnyitó után a hétvégén már beindul a nagyüzem a milánói–cortinai téli olimpián., basic_html ...